NetAdó

Elmondom, mi a gondom a netadóval.

Egyrészt ámításnak érzem: Neeeem növeljük az szja-t, neeeem kell többet fizetnetek, á dehogy! 

Viki, nem vagyok ostoba, és tudom, hogy az országot csak úgy lehet helyre hozni, ha belé fektetünk! Nem lesz ingyen, de hajlandó vagyok megdolgozni érte, megfizetni érte.

“Mellékszálakon” felhúzott adókkal próbálnak kompenzálni az szja-emelés helyett, amit egykulcsosítottak (s amiről azóta tíz meg tíz tanulmány készült, hogy kiknek kedvezett… de itt van egy rövid összefoglalóm a választás előttről nektek). “Szektoradókkal” ámít, és iparágakra vet ki adókat, hogy azt mondhassa, a magánszemélyek nem lesznek érintettek… A netadót is a szolgáltatók fizetnék, “nem mi” …kérdem én, hogy szeretnék megakadályozni? Azt szeretnék, hogy a telkomos cégek a profithányadukból fedeznék az adót, s nem lehet majd tovább tolni a felhasználókra… de ezt olyan törvényekkel tudnák csak elérni, amit én már nem tudok szabadversenyes gazdaság és demokratikus alapokon alapuló ország keretei közt elképzelni. A bankadó is továbbhárul részben. A telekom adó (telefonokra eső része) is részben. A médiaadóról még nem készülhetett hatástanulmány. Ahogy erről a netadóról sem készült felmérő tanulmány sem.

20 milliárdot vár a kormány ettől. Egyrészt az iparági képviselők szerint a 150Huf/Gigabyte 220 milliárdot hozna, hiszen Magyarország forgalma ennyit hozna ki. Vagy naon elnézték az összeget, vagy meg sem nézték a forgalmat – egyik opció sem elfogadható számomra az ő szintjükön.

Kezdem elhinni, hogy ez az egész netadó egyfajta terelés – lásd lentebb.

Másrészt, valahogy egyszerűen jogtalannak érzem.

Tim Berners-Lee szabadalmi díj nélkül ajándékozta találmányát a köznek, hogy mindenkinek elérhető legyen. A szolgáltatók már fizetnek adót a tevékenységeikért (hogy kábelt fektetnek, karbantartanak, ügyfélszolgálatot tartanak fenn, s pénzt keresnek általam, mert), én meg fizetem nekik a szolgáltatást. De magáért azért, mert történetesen nem disznóvágással foglalkozik a cégük, hanem internet-közvetítésssel… negatív diszkrimináció. Mitől más a disznó mint a net?

(Ahogy fent írtam: Külön szektoradóval már a bankok esetén sem értettem egyet (kb úgy jött le, hogy “há pénzzel dolgozol, akko biztos gazdag vagy, oszt azt vegyük el” a népnek, naná, hogy helyeselt), ahogy a telkomadónál s a médiaadó esetén sem. De Áfát nem emeltünk… nem, … csak… szektoradót raktunk mellé. Ja, hogy ugyanannyit fog behozni? …hát… Emeljetek áfát! Emeljetek szja-t! LÁSSUK honnan, hova megy a pénz. Így elmosódnak a határok.)

Ráadásul úgy érzem, hogy a Net elengedhetetlen a tájékozottsághoz, s a tanuláshoz. Olyan érzést kelt bennem mindezen tevékenységek sora, hogy a nyelvtanulást megnehezítették (kivéve, diplomamentő), iskola tanrendjeit megváltoztatták, a tanárok “életpályamodelljeit” átírták, hogy egyre szorosabban fogott fiatalságot akarnak teremteni… egyre… butábbat.

Inkonzisztens. Nem tudok komolyan venni egy olyan pártot, aki ennyire homlokegyenest ellent mond magának!

Mert ha még gazdasági mozgások miatt lenne, hogy pl “most emeljünk kamatot mert ez a szitu” de pár évvel később “csökkentsük most már, mert változott a szitu” …de nem, ELVI ALAPON kritizálták a netadót, jogként kezelték, és most……………………………. há’ mos’ meg nem.

Mutyi. Mutyi. Mindenhol Mutyi.

Tényleg gyanús, hogy pont a kormányközeli elit 6 főjét érintő korrupciós ügy felszínre kerülésekor jött ez a nagy horderejű (és számjaiban alaptalan, meg zavarodott) adó téma. Nem fogok összeesküvés-elméletbe bocsátkozni. Nem. DE, rajta tartom a szemem a korrupciós ügyön.

Illetve a Déli Áramlat dolgon. Ugyanis (korábbi bejegyzésben kifejtettem a 2 titkosszolgálat harcát) VALAKI biztos hasznot húz ebből… s gyanítom, hogy nem Magyarország maga. Most épp úgy tűnik, hogy míg a sajtó és tömeg erre figyel, meg a korrupcióra, Magyarország sorsát végleg megpecsételő olaj/földgáz-ügyi kérdés dől el a fű alatt:

Az EU ellenzése ellenére Rogán Antal olyan törvénymódosítást nyújtott be  a Parlamentbe, hogy Magyarország akkor is meg tudja építeni a Déli Áramlat (Orosz vezeték-beruházás) reá eső részét, ha az EU ellenzi is.

De még csak nem is a fentiek miatt mentem utcára. Hanem ezért:

A net az utolsó forrása az objektív, nem a kormány-által-fütyült-dalt fújó médiumok közül, és ehhez OLCSÓN muszáj hozzájutnia  a népnek, különben bezáródunk a buborékba, mint a komcsi kor alatt, Rákosiéknál is tudták a mamáék, hogy nem igaz, amit mondanak, (UGYANEZEKET a mondatokat használva, hogy “legjobban teljesít” és társai! Itt egy kérdőiv, hogy te vajon meg tudod-e különböztetni, hogy mikor mondták a mondatot, a szockor alatt vagy most?), de nem tudták ettől még, hogy mi a valóság viszont, csak azt, hogy ami elhangzik, az biztos nem. De ha még le is tojod a politikát:

ÉN vagyok rá a legjobb példa, hogy a két diplomamunkám nem állt volna össze, ha nincs az ELÉRHETŐ Internet! Egyetemista társaimért vonultam utcára, hogy számukra maradjon OLCSÓ az Internet, hogy egyetem mellett végezhető munkákból (amik nem fizetnek sokat) is meg tudják fizetni! Szükséges az olcsó, elérhető internet, hogy a műveletlen, reality-check nélküli, olvasatlan butákból felemelkedjünk valami tájékozott polgárivá!

Olyan érzésem kezd lenni, mintha a Fidesz módszeresen szeretné elvágni az informált, tájékozott ember útját: magukhoz ragadták a tantervet (mint a komcsikor, hogy egy államilag meghatározott forrásból taníthatnak csak?!), a nyelvtanulást nem segítik elő (kivéve diplomamentő), és most még a netet is szűkebb körben tennék elérhetővé – mert ne legyen senkiben illúzió, a szolgáltatók tovább fogják hárítani a megemelt költségeiket! Ahogy nem sikerült megakadályozni a bankadónál (tranzakciós adó) és a telekom adónál sem, hogy ne hárítsák tovább! Lásd itt: (kattints a continue reading-re a kép alatt).

Forrás: http://www.origo.hu/gazdasag/20141022-a-kulonbozo-kulonadok-hatasainak-vizsgalatakor-latszik-hogy-szinte-mindegyiket-atharitottak-a.html

Minden különadót mi fizettünk meg eddig

2014. 10. 22. 17:07

Már biztosnak látszik, hogy lesz egy felső plafonja az új internetadónak. Valószínűleg ennek a mértéke a telefonadóéval megegyezően 700 forint lesz magánfelhasználók esetén. És bár a Fidesz szerint megakadályoznák az adó áthárítását, a szolgáltatások árváltozásából látszik, hogy ezt az eddigi különadók bevezetésekor sem tudta megoldani a kormány.

Azt írta Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője, hogy szigorú intézkedésekre van szükség, hogy a szolgáltatók ne tudják áthárítani az új adót. Ám ezt eddig nem sikerült megvalósítani.

Drágább bankolás

A bankolás például drágult. Ráadásul minden egyes pénzügyi szolgáltatásokat érintő áremelkedés valamilyen kormányintézkedéshez köthető. Az első nagy ugrást már a bankadó bevezetése után láthatjuk, de a végtörlesztéskor is nőttek az árak. A tranzakciós illetéket pedig szinte egy az egyben áthárították a bankok.

 

Az infláció (piros), a pénzügyi szolgáltatások (sötétkék) és a telefonálás (világoskék) árának változásai (2010 = 100%)

Forrás: KSH

Határozott kiugrás nélkül

A most is érintett telekommunikációs szektort tekintve azonban nem ilyen tiszta a kép. Csak az látszik, hogy a teljes infláció felett drágultak a telefonbeszélgetések és más szolgáltatások, de nincs határozott kiugrás az egyes intézkedések után közvetlenül. A telefonálás költségei azonban elsőként pont 2013-ban, a telefonadó bevezetése után drágultak az inflációt meghaladó mértékben.

A telefonálás árváltozása (világoskék) és az infláció (piros) (%)

Forrás: KSH

Advertisements

One thought on “NetAdó

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out / Change )

Connecting to %s