világgazdasági paradigma-váltás

Belenéztem jobban a DiploMaci külügyi blogjába, és ezt a gondolatot még nem ismertem csak politikai oldalról… itt viszont gazdasági kérdésként tárgyalja, ami még ijesztőbbé teszi az átrendeződést, még megalapozottabbá… s valahol… megállíthatatlanabbá számomra:

http://diplomaci.blog.hu/2014/10/14/a_formalodo_uj_vilagrendet_mar_a_kinaiak_vezetik

Ám az újdonság ebben nem az, hogy a világ tíz legnagyobb gazdaságából négy (a kínai, indiai, orosz és a brazil) a feltörekvő piacok közül kerül ki, hanem maga a tény, miszerint ezek az országok fokozatosan növekvő súlyuk miatt az általuk képviselt politikai értékeket a gazdaságpolitikájukban is egyre inkább érvényesíteni tudják, ami pár évtizeden belül a teljes világgazdasági logika átrendeződéséhez vezethet.

Az új fundamentumok már most körvonalazódnak: míg egyes nyugati országok különböző intézmények mögé bújva (pl. WTO) próbálják érdekeiket képviselni, addig Kína, Oroszország és (egyre hangsúlyosabban) Brazília alkalomadtán inkább a nyílt zsarolást választják kisebb partnereikkel szemben. Ezekre az országokra a kevésbé liberalizált tőkepiacok is jellemzőek; ennek eklatáns példája a rendkívül alulfejlett kínai tőkepiac, ahol az állam által koordinált kötvényvásárlásokon túlmenően az egyes piaci szereplőknek alig van lehetőségük a tőkepiaci kereskedésre.

a cikkben megtalálhatóak a vásárlóerő-paritáson mért GDP mutatók, amik nagyon világos képet festenek.

Hál Istennek míg a “nyugati” gazdasági/politikai alapok “homogénebbek” a “régi G7”-ben (US, UK, Kanada, Francia, Németorsz, Olasz, Japán), addig az “új feltörekvő G7” (vásárlóerős GDP alapján: BRIC avagy Brazil, Orosz, India, Kína mellé még Mexikó, Indonézia, Törökország) ezzel szemben korlátozott versenyeiken túlmenően eléggé diverzek.

Ezzel szemben áll az új G7 meglehetősen tarka országcsoportja, ahol nehéz közös jellemzőket azonosítani. Talán két dolgot emelnék ki: egyrészt a nyersanyag-függőséget (ami egyes államoknál, pl. Kína esetében főleg az ipari felhasználás és ennek mentén az exportteljesítmény miatt fontos, míg az oroszoknál főleg a költségvetési bevételek miatt), valamint az erősebb autoriter hagyományokat. Utóbbi attribútum nehezíti a hét állam együttműködését is, hiszen a különutas megoldások sem a bel-, sem pedig a külpolitikában nem állnak távol ezektől az államoktól. Tehát az aggregált számok hiába mutatnak abba az irányba, hogy új tömb van születőben, ha a hagyományos G7-re jellemző (hagyományosan erős) koordináció és párbeszéd nincs jelen.

Azt is fontos megjegyezni, hogy Kína önmagában az új G7-ek GDP-jének közel az 50%-át adja, tehát ennek az új blokknak a valós gazdasági súlyát főleg Kína határozza meg.

Itt a teljes cikk, ha érdekel: (kattints a Continue reading-re)

A formálodó új világrendet már a kínaiak vezetik

2014. október 14.

A Financial Times online kiadása október 8-án egy érdekes gondolatkísérlettel jelentkezett. Az IMF legújabb kiadványa (World Economic Outlook) kapcsán a feltörekvő gazdaságokat egy új, hipotetikus G7-be tömörítették, és ez alapján készítettek összehasonlítást a világgazdaság legnagyobb szereplőinek gazdasági súlyáról.

Az eredmény igen beszédes: a BRIC-országok (Brazília, Oroszország, India és Kína) mellé még három feltörekvő gazdaság, Indonézia, Törökország és Mexikó került be az „új” G7 csoportba, amely csoport a vásárlóerő-paritáson mért összesített GDP értékét tekintve már megelőzi a „régi” G7 tagjait (USA, Kanada, Franciaország, Németország, Olaszország, Japán és Egyesült Királyság).

Régóta közismert tény, hogy előbb-utóbb bekövetkezik az újabb gazdasági paradigmaváltás, és a Nyugat által dominált gazdasági világrendet új nagyhatalmak váltják majd fel – az átrendeződés tempója mégis meglepő. Noha a nominális GDP tekintetében egyelőre Kína még mindig messze elmarad az USA mögött, a vásárlóerő-paritáson mért GDP vonatkozásában Peking épp ezekben a hónapokban hagyja le Washingtont.

ghét2.jpg(“Az irány egyértelmű”, f: Financial Times)

Ám az újdonság ebben nem az, hogy a világ tíz legnagyobb gazdaságából négy (a kínai, indiai, orosz és a brazil) a feltörekvő piacok közül kerül ki, hanem maga a tény, miszerint ezek az országok fokozatosan növekvő súlyuk miatt az általuk képviselt politikai értékeket a gazdaságpolitikájukban is egyre inkább érvényesíteni tudják, ami pár évtizeden belül a teljes világgazdasági logika átrendeződéséhez vezethet.

Mire gondolok pontosan? 1872-ig a britek, azt követően pedig az észak-amerikaiak primátusa érvényesült a világ piacain, és a mindenkori gazdaságpolitikákban (pl. piacliberalizáció, kereskedelmi kapcsolatok intézményesítése, elszámolások átláthatóságának növelése terén stb.) meghatározó volt a washingtoni értékrend. Azáltal azonban, hogy ez a vezető szerep erodálódik, a világgazdaság értékrendje is szükségszerűen változik majd, és immár az új nagyokhoz fog idomulni.

ghét1.jpg(“A számok magukért beszélnek”, f: Daily Mail)

Az új fundamentumok már most körvonalazódnak: míg egyes nyugati országok különböző intézmények mögé bújva (pl. WTO) próbálják érdekeiket képviselni, addig Kína, Oroszország és (egyre hangsúlyosabban) Brazília alkalomadtán inkább a nyílt zsarolást választják kisebb partnereikkel szemben. Ezekre az országokra a kevésbé liberalizált tőkepiacok is jellemzőek; ennek eklatáns példája a rendkívül alulfejlett kínai tőkepiac, ahol az állam által koordinált kötvényvásárlásokon túlmenően az egyes piaci szereplőknek alig van lehetőségük a tőkepiaci kereskedésre.

Ha pedig a külpolitikát vesszük alapul, látnunk kell, hogy a régi G7 mind érdekeit, mind politikai hagyományait tekintve egy sokkal homogénebb tömb, ami ugyan nem jelenti azt, hogy a részes államok teljes egyetértésben működnének együtt, azonban a főbb alapértékek (demokrácia, szabad piacgazdaság, emberi jogok biztosítása stb.) közösek.

ghét4.jpg

(“A világ új urai?”, f: http://www.news.yahoo.com)

Ezzel szemben áll az új G7 meglehetősen tarka országcsoportja, ahol nehéz közös jellemzőket azonosítani. Talán két dolgot emelnék ki: egyrészt a nyersanyag-függőséget (ami egyes államoknál, pl. Kína esetében főleg az ipari felhasználás és ennek mentén az exportteljesítmény miatt fontos, míg az oroszoknál főleg a költségvetési bevételek miatt), valamint az erősebb autoriter hagyományokat. Utóbbi attribútum nehezíti a hét állam együttműködését is, hiszen a különutas megoldások sem a bel-, sem pedig a külpolitikában nem állnak távol ezektől az államoktól. Tehát az aggregált számok hiába mutatnak abba az irányba, hogy új tömb van születőben, ha a hagyományos G7-re jellemző (hagyományosan erős) koordináció és párbeszéd nincs jelen.

Természetesen a messzemenő tipizálást el kell kerülnünk, és ne felejtsük el, hogy már maga az országok kiválasztása és csoportosítása is teljesen öncélú volt. Azt is fontos megjegyezni, hogy Kína önmagában az új G7-ek GDP-jének közel az 50%-át adja, tehát ennek az új blokknak a valós gazdasági súlyát főleg Kína határozza meg.

Most tehát ott tartunk, hogy az Egyesült Királyság pár éven belül végleg kiszorul a top 10-ből, míg az USA kénytelen lesz egy helyett hátralépni, és átadni a vezető szerepet Kínának. A kérdés az, hogy az új G7 többi tagja – főleg Oroszország – képes lesz-e érdemben hozzájárulni az új tömb további növekedéséhez, és ezzel egyidejűleg a világgazdasági normarendszer átalakításához, vagy ez még a folyamat még tolódik – a végleges választ pár éven belül megkapjuk.

Hámori Viktor

Advertisements

One thought on “világgazdasági paradigma-váltás

  1. Pingback: Toldoz-foltoz, ráadásul torzítva. | Minus one sanity...

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out / Change )

Connecting to %s