+1 sanity (sum 20)

Nem a teljes cikk jó, de részei visszahoznak az épelme talalajára:

Közben az utca emberének, a civil tüntetéseknek persze van programja, ami az alábbiakban foglalható össze: demokráciában, a nyugati szövetségi rendszerben, a nyugat értékrendjében akarunk élni, egy olyan államban, amely nem csapja be és lopja meg a saját népét, vele és nem a feje fölött működik, nem támogatja intézményesen a korrupciót, a közvagyon meglopását, amely fellép a társadalmi egyenlőtlenség ellen, az esélyegyenlőség mellett, biztosítja a vallás, a szólás szabadságát, a jogot a részrehajlás mentes igazságszolgáltatásra, a civil szerveződésre, a 21. századhoz igazodó oktatási és egészségügyi rendszert üzemeltet, megteremti a kultúra autonómiáját. Ez az utca emberének és a civil tüntetések szervezőinek a programja. Aki volt, akár csak egy tüntetésen és van füle, az meghallotta ezt.

Ami a legfontosabb: a civilek nem azért tartózkodóak a parlamenti, hivatásos ellenzék képviselőivel szemben, mert azok nem az utca emberének fentebb felsorolt értékeit vallanák, hanem pontosan azért, mert látták, hogy ezeknek a premisszáknak a megvalósítására alkalmatlannak bizonyultak, úgy szakmailag, mint erkölcsileg és – bár többször kaptak -, nem tudtak élni az eséllyel. Azt se felejtsük el, hogy jelenlegi parlamenti ellenzéki pártok közül alig van olyan, amely bátran az utca embere elé állhatna, ha megkérdeznék, honnan és hogyan, ki- és miért finanszírozta, finanszírozza.

hm.

Ez egy kissé nagyotmondás a felelősség terén (ehhez tanulmányok kellenének), de a pártválasztással kapcsolatosan – bár abban biztos vagyok, hogy a Fityisz nyomoztatta ki a szokásukká vált “karaktergyilkosság” alatt – a balosok “engedték meg” hogy ilyen legyen köreikben:

A jelenlegi, tarthatatlan helyzetért ezen a téren, mint ahogy a korrupció térhódításáért, az ország elszegényedéséért is a Fideszt és az MSZP-t terheli a legnagyobb felelősség, (ebben a sorrendben) miközben a Jobbiknak is el kellene számolnia az orosz támogatással, de még az LMP-nek is vannak kisebb-nagyobb titkolnivalói. Egészen rosszul veszi ki magát, amikor Mesterházy Attila a Népszabadságban írt cikkében most karácsonykor követel átláthatóságot a Fidesztől, amikor az idei választási kampány kellős közepén az ő helyettese gondoskodott a Fidesz kétharmadáról, amikor százmilliós titkos svájci bankszámlával rukkolt elő, aminek eredetéről máig nem tudunk semmit. Ők a profik.

Ez viszont megfontolandó volna minden politikusnak:

(Meg azoknak, akik valaha elgondolkodtak azon, hogy pártot alapítsanak.)

Az igazi magyar kishitűség pont nem a civilekre jellemző, hanem úgy általában a demokratikus ellenzékre és gyengécske hátországára. A civilek ugyanis bátrak kimondani, hogy a rendszerváltó elitből kinőtt, mai demokratikus ellenzék nélkül akarnak rendszert váltani. Mert nem bíznak bennük. Valójában a demokratikus ellenzék a kishitű, de egyben beképzelt is, amikor azt hiszi, hogy az egy tucatnyi ismert néven kívül a magyar nép, az utca nem képes, akár néhány hónap, vagy akár néhány hét alatt felmutatni több tucat politikai és gazdasági vezetőt, akik képesek a tömegek követeléseit a politikai és gazdasági kormányzás nyelvére fordítani.

Itt az utolsó mondat majd megint kissé túlzás lesz, de ahogy fent is, értem, mire céloz: hogy mivel a narancs túl nagyra dagadt és természetes ellentéteket is felölel (a társadalom különböző rétegeinek mindig ellentétesek lesznek az érdekei – egy szegényember CSAKIS a másnapra tud gondolni, NEM lehet elvárni tőle, hogy hosszútávú érdekeit nézze, ha ÉHES. Hosszútávú érdeket csak a polgárok, egy iskolázott és gondolkodásra időt félretenni képes középréteg tud nézni, nomeg a gazdagok, akik viszont bizalmatlanok mindenki mással szemben, hisz mindenki arra pályázik, amijük nekik van, és ezért leginkább elszigetelő, saját magukat védelmező politikát űznek), s erre rájött most a narancs gazdasági hátterének számító Simliske*, valamint a politikai vezető Viki* közti belviszály… aminek az az eredménye, hogy Vikinek önvédő (meglésvő saját vagy új gazdasági vezetők {általam csak új putyini oligarchák mintájára készült} érdekeit előtérbe helyező) törvényeket kellett hozni (trafik újmutyi az elosztóval, médiatörvény, ami Simliskének fájt, stb), illetve esetleg bedönteni magát egy külső erőnek, ahogy lent is írja,… Pukin*nak.

(*= teljes mértékben azonosítható, remélem, hogy kikről beszélek. Nem a kilétük elmosása, vagy a véleményem obskurálása, elkendőzése a cél, hanem az, hogy elkerüljem a keresőmotorokat: ez itt az én véleményem, amihez jogom van. EGY vélemény – se több, se kevesebb. A felesleges magyarázkodást idegeneknek pedig elkerülném, illetve ha egy mód van rá, nem kerülnék fel akármilyen politikai-watchlist-ára, hogy aztán jómagyarkaraktergyilkosságos sorba valahogy engem is félremagyarázzanak. E blog azt a célt szolgálja, hogy a köreimben gondolatokat indítsak el azzal, hogy felhozok vitatható és vitatandó témákat, hogy ne legyen fásult a magyar szavazóközeg, hogy téma legyen a gazdaság és politika, hogy aktív és tájékozott réteget hozzak létre magam körül, akiknek lehet más a véleménye, lehet enyémmel egyező – ez nem érdekel, amíg érvekkel alá tudja támasztani.)

A politika kiment az utcára, mert a magyarok egy része már rájött, hogy a parlamenti többség nem akarja, az ellenzék pedig nem tudja megoldani a problémáit. Az orbáni parlamenti áldemokrácia udvari ellenzékével együtt nem képes működtetni az országot, összehangolni az érdekeket és értelmes célok irányába kanalizálni az erőforrásokat. Lassan elsüllyed a korrupció mocsarában, elszigetelődik a világban, összeütközésbe kerül a saját szövetségesi rendszerével, képtelenné válik a magyar nemzeti érdekek megjelenítésére és védelmére.

A nemzeti szuverenitás védelmének unalomig hangoztatása ellenére e szuverenitás folyamatos elvesztését látjuk, vagy azt – ami még rosszabb -, az EU és a NATO keretében önként vállalt lemondásunkat a szuverenitásunk egy részéről egy másik, kétséges célú és jövőjű nagyhatalommal, Oroszországgal szembeni szuverenitás-deficitre cseréljük. Mégpedig csak azért, mert az ország beteg lelkű és agyú vezetője személyes szuverenitásának fenntartásához erre van szüksége.

Ez még értelmezhető:

Tetszik, nem tetszik, előbb vagy utóbb, a professzionális, valójában kollaboráns, magát demokratikusnak és profinak nevező ellenzéknek le kell mondania a felsőbbrendűségéről, amit arra alapoz, hogy csak neki van parlamenti praxisa, szervezési és rétori képessége, politikai programja.

A cikk vége tele van túlkapással, amit én személy szerint nem támogatok (pl szabotázst biztosan nem támogatnék). Ettől még egy vélemény, az övé, és megvan a joga hozzá. Még.

BTW, jobb cím lett volna a “miért ódzkodunk mi hülye civilek a pártzászlóktól”

http://gepnarancs.hu/2014/12/miert-
odzkodnak-a-hulye-civilek-a-partzaszloktol/

 

 

Advertisements

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out / Change )

Connecting to %s