ne is számold, akko’ láccik’!

http://kettosmerce.blog.hu/2017/01/08/havasi_eva_szegenyseg_szamolva_es_szamolatlanul

Advertisements

oh.

A német politikai hangulatról sokat elmond, hogy az ellenzékbe vonuló szociáldemokraták is az AfD-t tekintik elsőszámú politikai ellenfélnek a leendő kormány helyett. (A német politikai hangulatról sokat elmond, hogy az ellenzékbe vonuló szociáldemokraták is az AfD-t tekintik elsőszámú politikai ellenfélnek a leendő kormány helyett. ((Egyes kommentárok szerint az SPD azért sem engedhetné meg magának a kormányra lépést, mert ezzel engedné, hogy az AfD legyen a vezető ellenzék erő.)

Okos, okos.

 

Egyetlen józan politikai elemző sem vonja kétségbe, hogy mozognak a modern nyugati demokráciák politikai rendszerei és a pártrendszerek átalakulása zajlik, amit jól mutat a hagyományos baloldal és szociáldemokrácia egyre mélyülő válsága, és a kirekesztő-populista politika ellen fel kell lépnie a mérsékelt erőknek. De ez a folyamat a jelek szerint nem lineárisan alakul majd. A fő lázadóként hivatkozott Donald Trump támogatottsága pedig egyre mélyebbre zuhan, a Brexitre voksoló britek többsége pedig annyira megrendült saját tette után, hogy inkább fizetne, csak hogy megtarthassa uniós útlevelét. 

A német választások eszmélésre is késztethetik a megtépázott nagypártokat, és könnyen lehet, hogy ennek a magyar kapcsolatokra is hatása lesz. A CDU és az SPD is a bevándorlás-probléma félrekezelésében és az orbáni menekültpolitikában látja saját maguk meggyengülésének, az AfD előretörésének okát. Az elmúlt hetek harcias Merkel-nyilatkozatai pedig alapján simán lehet, hogy a két nagy párt a határon kívül találja meg a felelőst. A Politico elemzése a választás öt legfontosabb várható következménye közt említi a keményebb német külpolitikát.

doesnt sound good for “our beloved leader”

“A vasárnapi eredmények után nyílt konfrontáció jöhet Lengyelországgal és Magyarországgal. Sok kereszténydemokrata szerint az AfD soha nem juthatott volna ilyen messzire, ha a többi európai ország is kivette volna részét a válságkezelésből, ahelyett, hogy a németekre tolnak minden terhet. Ideje visszafizetniük a kölcsönt.”

Eeee. Márminthogy problémaként beszélni a migrációs nyomásról… nem pedig a migánsokról.

stop insanity

Mert visszatérve Brüsszelbe/Strasbourgba, indulhat a pletykálás a kantinban, a folyosókon, a másik bizottság ülésén, hogy “hát öregem, ez a kis falu, ahol az Orbán született, hát az tényleg nagyon súlyos, a Jörggel és a Biancával órákig röhögtünk rajta, Disneyland, öregem, in dem Puszta.”

https://444.hu/2017/09/20/a-gogos-giccs-miatt-lehetett-kinos-a-fidesznek-a-felcsutra-mereszkedo-delegacio

avagy:

…miért kellett ennyire izgulni?

Szerintem azért, mert nagyon ciki az, ami Felcsúton látható. A szimbóluma annak, hogy milyen távol van a magyar politikai rendszer a polgári demokráciától. Amit ott lehet látni, az úgy néz ki, mint valami keleti önkényuralmi rendszer terméke, vagy még inkább annak paródiája. A főnök nádtetős háza mellett a fából faragott stadion a semmi közepén, és az alatta robogó kisvonat együtt olyan, mint egy óriásira nőtt karikatúra.